Falu bolondjai

Amikor bemondják a hírekben, hogy az ilyen és ilyen brutális tett elkövetője előzőleg járt pszichológusnál, vagy felkereste a pszichiátriai gondozót, mindíg elgondolkodom, vajon annak miért nincs hír értéke, ha valaki előzőleg nem járt ott. Mert ha maradok ennél a logikánál, akkor akinek nincs aktív pszichiátriai múltja és elkövet valamilyen erőszakos bűncselekményt, illene azt is megemlíteni, hogy az illető feltehetően nem szenvedett mentális zavarban, csak úgy kedvtelésből ölte meg a másikat. És persze gyorsan néhány szakértő megtárgyalhatná az összefüggéseket a bűnözés alakulásáról, különös tekintettel a "nem pszichiátriai betegekre", aztán címlapra tehetnék, hadd rettegjünk egymástól.

Szóval nagyon könnyű ma indulatokat gerjeszteni és stigmatizálni különböző csoportokat, legyenek azok pszichiátriai betegek, cigányok, vagy nem cigányok, szőke nők, vagy kigyúrt férfiak. Persze a sztereotípiák nem feltétlenül rosszak, hiszen segíthetnek az eligazodásban, de az erre épülő média nagy veszélyt rejt magában. A hírek gyorsan váltogatják egymást, tömörek, rövidek és nincs elég idő utánajárna, esetleg háttértanulmányokat olvasni, ezért csak egy-egy szó ragad meg bennünk és gyakorta igen logikusan erre építjük egész gondolkodásunkat. Érvrendszerünk ezekre a kiragadott mondatfoszlányokra támaszkodik.

Szinte lehetetlen átlátni a közélet történéseit, a politika és társadalom bonyolult összefüggéseit, naponta több tucat  rövid hírt dobnak felénk. Utána járni, valóságuk felől meggyőződni nincs lehetőség, sem energiánk, így nagyon kiszolgáltatottak vagyunk és amit elénk tesznek sokszor azt fajuk be szemrebbenés nélkül.

Régen, amikor nem volt ilyen hírözön, tudásunk személyes tapasztalatszerzésen alapult. A vidékiek emlékezhetnek rá,  többnyire minden falunak megvolt a maga vicces figurája, falu bolondja, aki egyszerre volt szerencsétlen flótás és szeretni való, szórakoztató személy. Mi különleges település lehettünk, mert akkoriban nálunk ketten is voltak, a velük kapcsolatos élményeim ma is meghatározó. A  közösség  részeként a kocsmában gyakorta megvendégeltük őket, hogy aztán cserébe elmeséljenek  valami mulatságos történetet és persze nehéz lett volna beadni, hogy veszélyesek lehetnek ránk nézve.

A pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos szenzációhajhász irományok és a valóság között  gyakran hatalmas szakadék tátong. Megszűnőben, vagy átalakulóban van a természetes támogató közösség, helyüket egyre inkább átveszik a virtuális kapcsolatok különböző formái. Ez persze hasznos, de amíg természetes környezetben kölcsönös megismerés, személyes kapcsolat nem történik, addig társadalmi befogadás sem képes megvalósulni és nem vagyok meggyőződve az uniós pénzekből támogatott integrációs programok hatékonyságáról. Ma már oly okosok vagyunk, hogy médiából is képesek vagyunk megismerni egymást. Bárcsak megbolondulnánk mielőbb.