Jó, de azután mi lesz velük?

Nagy vitát és felháborodást váltott ki a belügyminisztérium hajléktalanokat is érintő jogszabálytervezete. Építsenek még szállókat és menjenek oda ezek az emberek - mondják sokan és még azt is hozzáteszik, hogy milyen embertelen ez a törvénytervezet. Közterületről kitiltani a hajléktalanokat tényleg nem mondható érzékeny szociálpolitikai törekvésnek, hatósági válasz egy szociális problémára. Húszéves közóhaj - hol erősebb, hol gyengébb fellángolással - hogy kezdjünk valamit az utcán lévő hajléktalanokkal. Mert Budapest világváros, mert Budapest csodás város és ebbe nagyon belepiszkít az a néhány rongyos, büdös ember. Persze, ha az orrod alá is pisilnek, meg még oda is kakálnak, az pláne nem illik bele a huszonegyedik századról alkotott elképzelésünkbe (gyorsan hozzáteszem, hogy jogos elvárás a közterületek tisztántartása).  Ráadásul még lelkiismeretünket is felkavarhatja egy-egy szerencsétlen kolduló alak. Szóval tényleg nem jó, hogy ott vannak, a mi szempontunkból sem jó, ezért a törvény apropóján sokakból hirtelen előtört a szociális érzékenység és tüntetnek, felháborodnak, hogy igenis, ha már kitiltják őket, akkor legalább szállókat építsenek, hogy odakerüljenek és ne az utcán keljen átbotolnunk rajtuk. Ez rendben van, akit be lehet csábítani intézményes keretek közé, azt tegyük, persze biztosan lesznek olyanok továbbra is, akik inkább maradnának közterületen. Ha nem tömegesen vannak jelen, akkor minden bizonnyal megszervezhető  - az utcai szolgálatok, önkormányzat, vasúttársaság, plázák - közreműködésével a  megfelelő ellátásuk és a közrend biztosítása is. Szállókra száműzni tényleg civilizáltabb, mint, ha tüzes pallossal zavarnánk őket az erdőbe, de mégsem tartom szakmailag indokoltnak új szállók építését és végső célként megfogalmazni a hajléktalanok intézményi elhelyezését. Ez csak egy apró, bár igen lényeges lépés a hajléktalan kérdés kezelésében, azonban a fejlesztés fő irányát másban látom.

Néhány utcán eltöltött hónap közömbössé és reményvesztetté tesz. A hajléktalanlétnek is megvannak a maga stációi és a hajléktalantársadalom is kellőképpen strukturált. Ha arra gondolsz, hogy abban a társasházban ahol jelenleg laksz, hányan nem fizetik a közös költséget, vagy hányan élnek hangoskodva, zavarva a nyugalmat, úgy a hajléktalan emberek között is van ilyen is, meg olyan is. Vannak, akik a szállót választják, jól érzik ott magukat, esetleg még dolgoznak is. És persze sokan nem akarnak szállóra menni, talán dolgozni sem, az utca és a közterület az otthonuk, valóban zavaró életet is élhetnek a mi szempontunkból, a saját szempontjaikról nem is beszélve. Ekkor szoktuk azt mondani, ha már ilyen törvényt alkotnak, akkor építsenek még szállókat, hogy ezek az emberek eltűnjenek onnan. Aztán, ha nem látjuk őket, megnyugodhatunk, eleget tettünk a belső altruista késztetésnek.  Ez  tényleg jó dolog, de sikeresen szőnyeg alá söprünk egy újabb problémát, persze, van még hely a nyugdíj, az egészségügyi ellátás, a cigány integráció, a munkanélküiség mellett, hogy csak a lényegesebbeket említsem.

Különösen így van ez, ha gondolkodásunk csak a hajléktalanszállók építéséig és  a hajléktalanok bejuttatásáig terjed, de mi lesz azután? Onnan hová? Nem egyszerű rá a válasz, de nem megkerülhető. Jelenleg sok szálló - bár megfelel a hatályos jogszabályoknak - de minőségében, méreteiben, szakmai színvonalát tekintve  nem  elég hatékony, néha igen lepukkant állapotú és a belső viszonyok is zavarók (ezért is kerülik jó néhányan) Véleményem szerint a jelenleg üzemelő férőhelyeket kell képessé tenni az igények kielégítésére. A csövik jól megfogalmazzák ezeket: ne legyen zsúfoltság, biztonságos legyen stb. Nagy szükség van a szállók megfelelő színvonalú felújítására. Ezzel párhuzamosan a nagy létszámú közösségek leépítését is meg kellene kezdeni, hiszen a mamut intézmények viszonyai átláthatatlanok, ott a dinamika nem kezelhető, persze, hogy nem szívesen megy be, akinek kevés az önérdek érvényesítő képessége. Ezeken a helyeken az érdemi szociális munka helyett, legfeljebb ügyeleti tevékenységet lehet végezni.

Viszont az tény és ezt statisztikai adatok alátámasztják, nincs lehetőség a kilépésre, így a rendszerben keringenek az emberek, szállóról szállóra vándorolnak. Gyakorlatilag a hajléktalan emberek konzerválása történik az intézményekben, ha valaki ki is kerül ebből a helyzetből, az inkább csak egyéni megoldásként sikerül. Ezzel szemben olyan társadalmi és szociálpolitikai megoldásra lenne szükség, amely reményt és lehetőséget képes biztosítani, azok számára, akik motiváltak és képessé tehetők a változtatásra.  Sajnos Magyarországon az önkormányzatit bérlakás állomány igen csekély. Milyen alternatívát tud mondani egy szociális munkás a kliensének? Hogy ha dolgozik, takarékoskodik, mindenféle terápiákon vesz részt és nem iszik akkor mi lesz? Hát akkor is itt fog lakni, legfejlebb ha lejár a szerződése átköltözhet egy másik szállóra, esetleg elmegy albérletbe, ami nem annyira vonzó életcél. Egy bérlakás program elindíthatná a mobilizálást a szállókról felfelé, a lakáspiac irányába (nem beszélve azon csoportokról, akik ugyan nem hajléktalanok, de gyakorlatilag esélyük sincs piaci alapon lakáshoz jutni). A jelenleg átmeneti és rehabilitációs szállón lakók  többsége dolgozik, jövedelemmel rendelkezik, szállódíjat is fizet. Nem szállón volna a helyük, elvileg  - egy kis segítséggel - képesek lehetnének önálló lakhatás megszervezésére is. Ezzel  kivédhető  az intézményrendszer bedugulása, mindig lennének akik kilépnének és olyanok akik bejutnának intézményes keretek közé. A felszabault helyekre költözhetnének például, azok az emberek is, akik jelenleg inkább csak az utcán képesek létezni. Nagy luxus fenntartani  olyan szociális intézményrendszert, amely sokak számára amolyan munkásszállóként funkcionál.

Ideje, hogy a kormány komolyan vegye a bérlakás programot és ne csak ígéret legyen. Addig meg tologatjuk ide-oda a csöviket, az erdőbe zavarjuk, vagy szállóba kényszerítjük, hogy a tereink rendezettek legyenek és  ne kelljen szembesülnünk a látványukkal, mert akkor olyan mintha nem is lennének.