Dörömbölők

DÖRÖMBÖLŐK

 

Sorban állnak a tegnapok

és dörömbölnek ajtóm előtt.

 

Jönnek, jönnek az ordas-

vágyú trónkövetelők.

 

Bérlakás-ablakszemeiket

mélyen belém meresztik,

 

omladozó-penészvakolat

pikkely bőrüket levedlik,

 

liftakna-savanyúszaggal

szivárognak át a falakon,

 

lefolyóból visszaböfögő bűz

jelzi: itt vannak valahol,

 

félretett mosatlan szennyes

ízével csavarják orromat,

 

mint burjánzó rákos sejtcsomó

szorítják torkomat,

 

sorban állnak a napok

és dörömbölnek mindenütt,

 

a szótlan sárgasággal bámuló

hold csontos fénye süt

 

és fekete hadseregként

kábít a múlt, mint a bor.

 

Elő hát a papírt, a tollat!

Mielőtt minden elsodor.

Úgy látszik verses időszak van. Néha különös napok dörömbölnek az ajtómon. Aztán, ha kedvem szottyan rá, egyet-egyet megszánok és beengedek.