Ajtót, ablakot nyitni, mindíg van lehetőség

Szeretem ezt a verset, nagyon szeretem. A reményről szól. Bár az elején a teljes fásultság, dermedtség állapota ijesztő, amikor "létezem csak, mint a kövek". Ugyan melyikünk nem tapasztalta már ezt? Melyikünk nem fordult magába "mint a fa, ha nincs lombja, nincs madara". De aztán történik valami, ami talán a legnagyobb élmény, spirituális tapasztalás. És ez az újrakezdés. A remény. Egy lehetőség. Ami bennem, bennünk rejtőzik.  Jöhet naponta, vagy egy-egy megrázó esemény után, néha talán sokáig várat magára. Kínlódunk, aztán egyszer váratlanul megérkezik valami, amit úgy hívunk remény. Hogy igenis van más lehetőség. Van más, mint, amiben eddig szenvedni hagytuk magunkat. Szóval bennünk az ajtó és ablaknyitás lehetősége, csak alázat, türelem és csupán annyit megtenni amire éppen aktuálisan képesek vagyunk.  Aztán kitárul a világ szinte magától.

Bertók László: Bezártam ajtót, ablakot

Félek, mert már nem szeretek,
létezem csak, mint a kövek.

Egy bombához több a közöm,
mint ahhoz, ki visszaköszön.

Befelé nézek, mint a fa,
ha nincs lombja, nincs madara.

Jó órám is farkasverem,
kapni akarok, adni nem.

Mindörökké magam vagyok,
mint te, aki elolvasod.

Mennék feléd, jönnél ide,
de nem mozdul meg senki se.

Körbeér a történelem,
forog tovább a félelem.

Bezártam ajtót, ablakot,
nem hiányzom, ha meghalok.

Megölelnek az elemek,
mert megint minden lehetek.

És elindulok, mint a vak,
hogy újra megtaláljalak.