Ne duzzogjon, ha kozmás a leves, olyan ki kész ebédhez érkezett meg...

Elöljáróban leszögezem saját tanulságomat:
Herceg, én mindig azt hittem rábaszik az elkényeztetett:
s az élet igazságot ad egyszer mindenkinek.
Ifjúságomban oktattam másokat, dicsértem magamat,
aztán negyvenhét tél átcsiszolt, így lettem többől kevesebb,
még végül elfogadtam, a Sors nem mindig nekem ad igazat.
(Pá)

BARANYI FERENC: BALLADA AZ ELKÉNYEZTETETT IFJÚSÁGRÓL

A múlt viharát - gyakran csontig-ázván -
kiállni néktek nem volt egyszerű,
de a jövőt nekünk is csak szivárvány
jelzi ma még, hisz odébb a derű.
Szívünk komoly, ha nem is keserű.
Bár jó nekünk: vihar többé nem üldöz,
de lám, még a mi helyzetünk sem üdvös.
S kik a viharban sérülést szereztek:
úton-útfélen azt vágják fejünkhöz,
hogy mi vagyunk az elkényeztetettek.

Való igaz: a múlttal összevetni
nevetség volna ezt a kort ma már,
(hisz nem bolond málé után epedni
kit asztalához rántott csirke vár!)
S ha ajtónkon a gond is be-bejár?
Panaszunk illetlen, rendellenes.
(Ne duzzogjon, ha kozmás a leves
olyan, ki kész ebédhez érkezett meg...)
Tőlünk csak a hurrá természetes,
Mert mi vagyunk az elkényeztetettek.

A nősüléssel évekig kivárunk,
pártában fogy aránk legszebb kora,
s ha végre a lányt elvesszük: lakásunk
tengernyi pénzért vízcseppnyi szoba.
Nem szülhet asszonyunk, mert nincs hova.
Szűk lett - miként kinőtt kabát - a város,
sok cérna kell még az újjávarráshoz,
mi értjük ezt: lakbért adunk s türelmet.
De hiába is mennénk a tanácshoz,
Mert mi vagyunk az elkényeztetettek.

(Már hallom is a tenger ellenérvet:
"mi is így kezdtük", "kis ügyek a még
erőnk-nyelő mammut-gondokhoz képest",
"nagyon igényes ez a nemzedék".
Hűha, de pontos, helytálló beszéd!
De mért szabály, hogy úgy kezdjük, miként ti?
Csak előbbről lehet előbbre lépni,
s - ha nem piszkálna gondja "kis ügyeknek" -
több nagy munkával tudnánk szembenézni
s akkor se lennénk, "elkényeztetettek.")

Tizenhét évig töltöttük serényen
tudás-borral - kikénezett fejünk,
s nagy polcra téve néhol még kevélyen
üres hordófej kong ukázt nekünk.
(Nem lenne lassan helyén a helyünk?)
A világosság egyidős a renddel:
tizenhét éves. Aszú-értelemmel
volt hát idő betelni minden fejnek.
Ám kit sokszor leszóltak - szólni restell ...
(Ja, mi vagyunk az elkényeztetettek!)

Herceg, nincs nálunk hívebb katonád itt,
e had bársony-sátorlapot nem áhít,
jól tudjuk: harca tenger még a rendnek.
Csak ne halljunk dobhártya-szakadásig,
Hogy mi vagyunk az elkényeztetettek.

(1962)