Álom

Teleket, nyarakat dobálok hátam mögé, csak úgy mint egy zsonglőr. Mintha játszanék velük. Számolni nincs kedvem mindig, hogy hányan  vannak, de persze  pontosan tudom. Minthogy azt is, hogy számon tartja még Valaki, és ha többet akarnék dobni, mint ami jár, akkor szépen megfogja majd a kezem. Aztán gyakran kutakodom, turkálok bennük, néha még álmodom is valamelyikről. Most éppen gyermekkoromról. Másnap de jó, hogy erre a versre bukkantam ismét. Az egyre gyarapodó tél, tavasz, nyár és őszi halom alján biztosan ott lapulnak gyermekkorunk kedves versei. 

Beney Zsuzsa: Álom

 
Álmodtam, álmomban
csizmás legény voltam,
héttornyú városba
messze vándoroltam.
 
Sehol a világon
helyem nem találtam,
akárhová értem,
mindig odébbálltam.
 
Álmodtam, álmomban
copfos kislány lettem,
szobám ablakára
gyöngyös függönyt tettem.
 
Szobám ablakára
tükröt akasztottam,
világ vándorára
abból pillogattam.
 
(Beney Zsuzsa: Cérnahangra)