Utolsó kalap

Van aki azt hiszi sokat vásároltak neki kalapot. Van aki azt hiszi sokat vásárolt. Mindenesetre az utolsó kalap végén ki kell lépni a szobából. Az utolsó kalapot észre kell venni, nem toporzékolni. És nem rohanni a boltba még egy utolsóért. És kérni sem kell az utolsót. Mert utolsó kalappal vége.

"Több hónappal azelőtt történt, hogy fent, rózsadombi kis lakásunkon éjjel három óra tájban még dolgoztam egy színdarabon. Valy, aki eladdig nyugodtan olvasgatott, felugrott a rekamiéről, és minden bevezetés nélkül veszekedni kezdett. Haragjának tárgya: hogy egész házasságunk idején nem vettem neki kalapot. Azt válaszoltam, hogy e pillanatban nyakig vagyok a darabírásban, de félóra múlva boldogan állok rendelkezésre.
        – Nem – ordította. – Félóra múlva fáradt leszel, dögölni mégy, és akkor nem beszélhetünk. Most akarok a kalapról tárgyalni.
        – Jó – sóhajtottam. – Beszéljük meg a dolgot most mindjárt. – Ezzel felsoroltam a kalapokat, melyekkel házasságunk idején kedveskedtem néki. A fekete bársonykalappal, sőt kalpaggal kezdtem, melyet Őrült Johanna királyné visel Raffaello egyik festményén, és amelynek mintájára – fekete bársony, két oldalt szabálytalanul elszórt féldrágakövek – csináltattam kalapot Valynak Budapesten, házasságunk után. Megemlítettem a nagy piros szalmakalapot, amelynek még egy malomkő mellett sem kellett szégyenkeznie, és amelyet Casablancában vettünk, a fehér, hasonló méretűt, melyet a Fifth Avenue-n szereztünk be, a kucsmát, amelyet itt Budapesten vettünk és néhány másikat.
        – Te nem vettél nekem kalapot! – üvöltötte Valy.
        – Lehet – mondtam –, hogy ennél több kalap jár egy nőnek. Ne felejtsd el, hogy szegény voltam mindig. Nem volt elég kalap, de azért volt néhány kalap.
        – Te nem vettél nekem kalapot!
        – De vettem. Lehet, hogy nem eleget. Ezt megtárgyalhatjuk. Csak arra kérlek, ne beszélj ilyen hangosan. Ennek a villának falait gombostűvel is át lehet bökni. Éjjel három felé jár. A szomszédok felébrednek.
        – A szomszédok le vannak ejtve.
        – Akkor legalább emberi méltóságunkat védjük azzal, hogy nem avatjuk őket kalapproblémáinkba. Beszélj csendesebben.
        – Az én lakásomban akkor ordítok, amikor akarok, te dög! Nem vettél nekem kalapot! Csak mindig magadra gondolsz, amilyen önző állat vagy. Csak magadnak vettél kalapot!
        – Magamnak? Aki világéletemben fedetlen fővel jártam?
        – Na és a fez, amit Marokkóban hordtál?
        – Azt Amár ajándékozta nekem.
        – Hogy meglógj a sivatagba a feleséged elől. Na és azok a kalpagok meg sipkák, amiket Amerikában hordtál?
        – Katonasipkák és katonakalpagok voltak. Nem vettem őket. Az amerikai hadsereg főkvártélymestere kölcsönözte katonai szolgálatom idejére.
        – Te dög! Te nem vettél kalapot! Soha nem vettél nekem kalapot! Mindig csak magadra gondoltál, önző disznó, meg a saját szórakozásaidra. Nem vettél nekem kalapot! Nem vettél nekem kalapot!
        – Ne ordíts!
        – De ordítok! Eleget parancsolgattál! Kalapot akarok! Kalapot!
        Így kiabált vagy egy óráig. Végül kijelentettem, hogy elegem volt. Lefeküdtem az ágyba, eloltottam a villanyt. Valy keltegetett; mikor nem mozdultam, fogta a rekamiét, és kiborított a padlóra.
        – A kalapról akarok beszélni.
        Nem feleltem, mire otthagyott. Másnap reggel elhatároztam, hogy bemegyek a Nemzeti Múzeum könyvtárába negyvennyolcas hírlapokat olvasni. Ahogy a Bimbó utca sarkán felszálltam az autóbuszra, a ház gazdája, Barna úr is éppen kijött a kapun. Kiáltott a sofőrnek, hogy várja be. Lihegve ugrott a buszra.
        – Faludy úr – mondta –, nagy kérésem volna magához. Vegyen kalapot a nejének. Sem a feleségem, sem én, sem a házmester nem tudott aludni az éjjel.
        A következő állomáson leszálltam a buszról, hazamentem, és azzal a kifogással, hogy otthon felejtettem valamit, betettem az aktatáskába borotvámat, fogkefémet, néhány fontosabb kéziratot, és udvarias meghajlással Valy irányában, kimentem az ajtón, és nem tértem soha vissza."

Faludy György:  Pokolbéli víg napjaim, részlet (Digitális Irodalmi Akadémia)