Kellemes? Vagy áldott?

Töröm a fejem mitől kellemes a Húsvét. Miért kívánunk kellemes húsvéti ünnepeket egymásnak? És valóban bizonyos szempontból nagyon illik rá a kifejezés, hiszen locsolkodás, a tojásfestés, a bőséges étkezés, italozás, rokonok, barátok, ismerősök látogatása, a néphagyományok ápolása is fűződik hozzá.  A munkaszüneti napot szintén lehet kellemesen eltölteni. Ez is része, mégpedig fontos része a Húsvétnak, amihez nyilván kellemes érzések társulnak, akárcsak a locsolkodás hagyományaihoz. Vajon hívő szemmel lehet-e kellemes érzésekkel jellemezni egy olyan történést, ami alapjában változtatta meg az emberiséget? Lehet-e kellemes a Nagycsütörtöki virrasztás, a vérverejték? Amiben a hívők arra emlékeznek, hogy Jézus felkészült az áldozatra? Vagy talán Nagypéntek amikor templomokban a papok az üres oltárszekrény előtt arcra borulnak, és sok százmillió hívő tisztelegve kifejezi háláját a keresztre feszített Krisztus iránt? Esetleg a Nagyszombat ami az örömünnep kezdete, a feltámadás reménysége? Bár visszatérnek a harangok Rómából, de Krisztus haláláról, feltámadásáról elmélkednek és a világért, az emberiségért könyörögnek, ez sem annyira a kellemes érzésekkel párosul. Húsvétvasárnap és hétfő pedig a feltámadás ünnepe, ami lehet áldott, békés vagy örömteli. Hívő katolikusnak inkább a feltámadást, a mindenkori reményt és a kegyelmet fejezi ki. Persze nem fogalmi kategóriákon dől el, hanem legbelül. Azok akik kevésbé hit felől közelítik, éljék és fogalmazzák saját felfogásuk szerint. Várjanak tavaszt, termékenységet, családi összejövetelt, vagy bármit, ami jót, békét, szeretetet közvetít. Szerintem a Húsvét az egyik legszínesebb ünnep, a bennünk lévő sokféle érzésé, a mindenki ünnepe.