Harc az idővel

Mindent megteszünk, hogy legyőzzük az elmúlást. Folyamatos a küzdelem. Napjaink egészen a legutolsó pillanatig erre épülnek, hol tudatosan, de legtöbbször tudattalanul, csak úgy ösztönösen tesszük. Benne van a reggeli kávéban, hogy igen, elmulasztható a fáradtság, a fürdésben, vagy a fogmosásban, amiben újra régiekké válunk, a rántottában, ami végtelen energiát ad, a sportban, hiszen fiatalít, a szomszéd, vagy a párunk dicséretében milyen fiatalosak vagyunk, minden apró mozzanat mögött ott lapul a szándék: lebírható a halál. Ezért időt vásárolunk a kozmetikustól, az orvostól, a vonattól, a repülőtől, a paptól, a pszichológustól. Végtelen időt birtokolunk a versben, zenében, festményben, hiszen más kapukat nyit, hihetjük a halál legyőzhető. A szerelem illúziót nyújt: örökre szépek vagyunk, végtelen a pillanat. Az alkohol elmámorosít, de rombolhatjuk és kiüthetjük magunkat, mert az sem más, mint hazug elrejtőzés az idő múlása elől. Harcolunk mindenütt, harcolunk kívül-belül. Fájdalmas gyönyöre a létnek, de életben tart és képes újabb kapukat nyitni. Akár ebben a néhány sorban is megnyilvánul: a stent beültetésen túl is lebírható a halál. Az elmúlástól való félelem legősibb mozgatórugónk. Hihetetlen dolgokra, csodákra képes.

Címkék: spiritualitás