A hit kioltotta a szomjam

Ma este a hitről beszélgettünk és öreg barátunk kért szót: "Tudjátok, majd harminc évet ittam kisebb-nagyobb megszakításokkal, rengeteg elvonón vagyok túl, néhányszor majdnem meghaltam, de nem is itt kezdem a történetet. Nos. Valószínű minden ember válaszokat keres létezésére és sokszor vágyakozik rá, hogy megfejtse a világegyetem titkait. Valósággal szomjazunk rá. Nyugtalan lelkünk kapaszkodók, eligazodási pontok és biztonság után kutat. Persze mindez tudományos érveléssel lehetetlen. A hit, bármely vallási, vagy spirituális alapokhoz tartozik, szintén aprócska kísérlet, hogy kapcsolatba kerüljünk a világmindenség legmélyebb rejtelmeivel. Nekem viszont a kegyelmet jelenti. De jó néhány sorstársamnak is. Olyan kapcsolatfelvétel egy nálamnál hatalmasabb, titokzatos erőforrással, aki életemet mentette meg. Emiatt végtelen hála van bennem. Még néhány esztendővel ezelőtt nem hittem volna, de ma vita nélkül elhiszem, hogy az élet önmagában és apróbb részleteiben is csodák láncolata. Az, hogy most beszélhetek csoda, hogy dolgozhatok az csoda, hogy józan lehetek az csoda, hogy ma majdnem hat kilométert futottam az csoda, és hogy ma még élek az igazi és kézzelfogható csodakategória. Hosszan sorolhatnám és ma nem adnám oda a legrosszabb napomat régi életem legszebb, legjobb percéért sem cserébe. Én kétséget kizárva fejet hajtottam egy nálam nagyobb Erő előtt. Én a konok ember, aki soha senki előtt nem hajbókoltam, gyakran csak azért ellenkeztem, mondtam nemet másoknak, mert nehogy már ne az történjen amit én akarok. Mindig az én vélt, vagy valós igazamat akartam érvényre juttatni. Mérhetetlen nagy egóm néha megroggyant, ilyenkor próbálkoztam leállni. Esperál beültetés, anthetyl, szorongáscsökkentők, pszichoterápia, természetgyógyászat és számtalan elhatározás, fogadalom volt mögöttem Én gyakorlatilag mindent kipróbáltam. Sikertelenül. Mindig újra inni kezdtem, aztán később nyugtatókra. Persze jogos a kérdés, hogyan lehetséges, hogy józanul ülök itt veletek. Határozott és egyértelmű válaszom az, hogy nekem el kellett jutnom a problémák halmozása, az önáltatás, önsorsrombolás során egy olyan mélységbe, olyan olyan árokba, amikor már nem tudtam az itallal létezni, de nélküle sem. Amikor már műanyagflakonba öntöttem a vodkát, hogy ne legyen ciki, ha a villamoson iszom. Amikor minden kapcsolatomat szétvertem, leromboltam. Amikor teljesen reménytelennek láttam a helyzetem. Ekkor történt a kegyelem. A legutolsó sikertelen elvonómról jöttem ki, ahol titokban is ittam. Hazatértem után tudatosult bennem, hogy itt a vég, senki nem állít meg soha, mert ha így megy tovább, akkor hamarosan úgyis elpusztulok. Esetemben minden emberi segítség kudarcot vallott. Kiutat nem láttam kétségbeejtően siralmas helyzetemből, de azt mondtam bármit megtennék, csak ez ne menjen tovább. Bármire hajlandó vagyok, csak ez változzon. De fogalmam sem volt kihez forduljak segítségért, csak azt tudtam az én akaraterőm totális vereséget szenvedett, valószínű ember nem tud megmenteni gondoltam kétségbeesetten. Végtelenül összetörve bolyongtam az utcákon. És akkor jött a segítség, amikor legkevésbé számítottam rá. A villamoson ücsörögve kortyolgattam a vodkát, azon töprengtem honnan szerzem be a következőt, amikor egy ismerős hang szólított meg. Felnéztem, egy régi haver köszönt rám, akivel együtt voltunk valamikor elvonón, azóta nem láttuk egymást. Azt mesélte két éve nem iszik, szerinte egyszerű ez, hívjam fel, elvisz valahová, ahol másoknak is sikerült, de sietnie kellett. Egy papírdarabra leírta telefonszámát. Emlékszem, néhány napig nézegettem a papírfecnit és töprengem, vajon igaz lehet? Nem csak olyan kamu, amiket én szoktam? Aztán valahogy elkevertem a papírlapot, nem hívtam őt. Szerintetek mi az esélye egy kétmilliós városban, hogy néhány napon belül ismét találkozzunk a villamoson? Szerintem minimális, majdhogynem semmi. Ennek ellenére mégis ismét összefutottunk. Régi ismerősöm óvatosabb volt és most ő kérte el a számomat. Másnap felhívott, megbeszéltük hogy találkozunk, elém jött és elkísért életem első anonim gyűlésére, azóta járok rendszeresen. Nekem rövid idő alatt nagyon mélyre ment a hit. Valószínű nagyon ki voltam szomjazva rá. Életemben először nem vitáztam ott senkivel és semmivel, elhittem mindent, mert láttam másoknak sikerült. Megadtam magam és ez jó volt, iszonyatos megkönnyebbülés, hogy nem én vagyok a megoldás, mert az felülről jön. Néhány napot követően egyre jobban éreztem, hogy rácsatlakozom valami különleges erőforrásra. Kegyelmet kaptam. Én azóta nem iszom, valószínű a hit kioltotta a szomjam. Lassan változom, van is min dolgoznom, de segítség mindig jön, nekem ez a hit. A dolgaim is  elkezdtek szépen rendeződni, de erről talán egy másik alkalommal beszélek" - fejezte be az esti mesélést öreg barátunk. Utána sokáig gondolkodtunk, reméljük halljuk még.