Tenyérnyi csoda a jobb lapocka alatt

Úgy vélem, meg kell becsülni a jobb lapocka alatti fájdalmat, hiszen jelzi, hogy létezem. Lehet néha fájdogálok, de tehetem a dolgom, hiszen még vagyok és ez nem kevés. Valamikor nehéz fizikai munkát végeztem, lett egy lumbágóm, ami sokat javult, aztán néhány éve feljebb vándorolt és a jobb lapocka környéke lett érzékeny. Visszatérő reumás - izom vagy ízületi - fájdalom, akinek van biztos ismeri és szerintem borzaszóan örül annak a napnak, amikor csak kicsit, vagy éppen nem sajog semmije.

Közel két éve mentő vitt el szívroham miatt és épp az intenzív osztályon haldokoltam, amikor még nem döntötték el sorsom az Égiek, én közben megadón figyeltem, ahogy az orvosok összevissza dugdosnak mindenféle csöveket belém. Hagytam magamban élni az életet, mert ilyenkor mi mást tehet az ember, de mialatt zajlott életem egyik nagy csatája, az jutott eszembe milyen kár, hogy pont most, a szívproblémával egy időben jött ez a reumás fájdalom. Arra gondoltam rossz lenne most meghalni, meggörnyedve besántikálni a mennyország kapuján. Elmosolyodtam a csövekkel tele az ágyon, hogy én, aki hiú emberként éltem, lehet így hajbókolva jutok majd, ahová jutok földi életem után. De hála a mindenféle Erőknek, akik úgy döntöttek még van itt dolgom és maradhatok, így hetekkel később, már otthon elkezdtem foglalkozni ezzel a tenyérnyi hátfájással. Mentem reumára, gyógytornászhoz, fürdőbe, járok masszőrhöz, sőt még jógázni is elkezdtem. Reménykedem, mert nincs annál rosszabb, ha lapockakörnyékén begörcsöl az izom irodai munka után. Persze vannak napok, amikor egyáltalán nem fáj, mint például tegnapelőtt és ma is csak egy kicsit és ilyenkor végtelenül hálás vagyok, mert nem elég hogy élek, de ezekkel a módszerekkel, még fájdalom csökkentésére is van lehetőség. Úgyhogy reménykedem, mert egyre kevesebb már a kín és bárki, bármit mond, nekem ez az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Ugyan tenyérnyi csoda, de mindenképpen az én csodám éspedig számomra mégis elég nagy csoda, hogy örüljek annak, ami van, ha fáj is néha, de élek legalább.

Ez a gondolat jutott eszembe, mert látom néhány ismerősömet, akik borzasztóan elkeserednek, ha a politika nem kedvük szerint alakul, nem az van akit, vagy amit elképzeltek, tán a közélet sem olyan, ahogy szeretnék. Ezért dühösek, haragvók és gyakran egymással vitáznak. Szerencsére nekem nem kell így tennem. Ezért végtelen hálát érzek, mert megértettem, hogy magamért felelek leginkább, ez a terület, amiért tenni tudok. Persze én is figyelem az eseményeket, de nem kedvem, nem érzéseim alakítói. Tudom, hogy én ma is magamért tehetek legelőbb, azután jön a többi. Igyekszem  hát hasznosan tölteni ezt a fájdalommentes napot, de a fájdalmasat is, mert kicsi vagyok én a világ nagy bajának és jövőjének elcipeléséhez. Ez nem menekülés, ez realitás, amikor azon változtatok, amin tudok és elfogadom azt amin pedig nem tudok. Nekem meg pont elég a tenyérnyi izomfájdalom terhe egy adott napra és annak szünete pedig oly csodás.

Őszintén tisztelem a nagyot vállalókat, én nem vagyok rá képes. Elismerem, hogy bátrak, ám mégis keseregnek a világ általuk vélt bajain és vállukra veszik a földgolyó következő választóciklus elképzelt terheit. Szerintem pedig érdemes ilyenkor egy pillanatra megállni, mielőtt belegörnyednek ebbe a fájdalomba és csupán összpontosítsanak egy kicsit lapockájuk tenyérnyi részére, és ha az nem fáj, adjanak hálát, mert az oly csodás. Ha pedig fáj, akkor is örüljenek, mert még itt vannak és léteznek, tehetnek magukért, ami hat a közvetlen környezetükre is. És talán elmúlik majd a kín, mert mindig lehetőség van változnunk saját egyéni ciklusunk alatt. Köszönöm, hogy engem is ideküldött az a titokzatos Erő és lehetőséget adott, hálás vagyok, hogy az életbe is visszaszavazott többször. Nem tudom nekem hány földi ciklus adatik, de ma megint örülök, mert csodás, hogy van egy tenyérnyi izomcsomóm pont itt ahol érzem. A jobb lapockám alatt.

(pá)