Változni kell, enélkül nem megy

A kijózanodás csupán a jéghegy csúcsa

Ha egy szenvedélybeteg abbahagyja az ivást, vagy drogozást, az még nem feltétlenül jár együtt józan gondolkodással, kiegyensúlyozott és békés életvitellel. Lehet szerhasználat nélkül úgy élni, hogy közben az ember szenved, szorong, indulatos, akárcsak aktív korszakában. Száraz alkoholistának nevezik akik ugyan absztinensek, de örömtelenül, megfosztott élménnyel és külső-belső konfliktusok között élnek, esetleg gyógyszerekre, vagy más szenvedélyre váltanak.  Csupán nem inni, vagy nem használni drogot, még kevés a józan életvitelhez. Valójában a szenvedély csak a jéghegy csúcsa, alul ott rejtőznek még megoldatlan problémák és élmények. A hatalmas károk helyrehozatalához idő kell. Úgy tartják, amennyit gyalogoltál befelé az erdőbe, legalább ugyanannyi az út kifelé is. Sokan ezt felépülésnek nevezik és élethosszig tartó folyamatról beszélnek, amiben a szó valódi értelmében építkezésről vagy újratanulásról van szó, mind fizikai, lelki, kapcsolati és spirituális szinteken.

A legtöbb függő ameddig csak lehet titkolja a szerhasználatot, ennek érdekében igen találékony játszmákra képes. Sok alkoholista például rejtegeti az italt és titokban iszik, vagy éjszaka pizsamára ráöltözve észrevétlen oson ki újabb adagért a közértbe, de sorolhatnánk, szinte végtelen a találékonyság listája. Aztán persze szemrebbenés nélkül letagadja az egészet. A hazudozás, a titkolózás szervesen beépül a mindennapokba és egy idő után már maga sem veszi észre mikor mond igazat, vagy éppen lódít nagyot. Minden napja színházi előadás, szerepeket játszik, de nem él a mában, retteg a múlttól és aggódik a jövő miatt. És nem azért teszi, mert ez olyan jó dolog, hanem ez a működés együtt jár a betegséggel, mondhatni kísérőtünete. Sokan az alkoholizmust "titokbetegségnek", még mások "érzésbetegség" nevezik, én azt hiszem mind két kifejezés tökéletesen igaz. Mindenesetre ha nem képes letenni a poharat, abbahagyni a drogozást, akkor élete végéig ez a működés jellemzi őt. A kijózanodás, a szerfogyasztás abbahagyása ugyan az egyik legfontosabb lépés, de csak az első, amely lehetőséget teremt a változásra, ám nem jelent teljes felépülést. Innentől gyakorlatilag újra kell szervezni mindent, kapcsolatokat rendezni, elrontott dolgokat helyretenni, adósságokat visszafizetni, testileg-lelkileg megerősödni, érzéseket átélni és józanság mellett a belső  békét stabilizálni. Sokaknál már az első időszakban csökken a permanens harag, enyhül a félelem és idővel  megjelenik a hála, mint az egyik legfontosabb érzés. Azonban ezeken sokat kell dolgozni, a szermentesség csupán lehetőség a személyiségfejlesztésre, ami gyakran hosszú évek intenzív belső munkáját jelenti. Véleményem szerint a változás feltétlenül szükséges az örömteli élethez, a belső békéhez, az elrontott dolgok jóvá tételéhez, mert enélkül csupán száraz józanságról beszélhetünk. A felépülés persze nem történik erőfeszítés nélkül, hiszen a sok évnyi elvesztegetett év miatt majdnem mindent újra kell tanulni. Sok felépülő azt mondja, hogy a legmélyebb önismereti, gyakran spirituális úton mentek és mennek keresztül. A kijózanodás teljes fordulattal jár együtt, ahol új élmények, tapasztalatok megismerése és gyakorlása is történik. Előjönnek eddig ismeretlen érzések, mint például a hála, megbocsájtás, elfogadás és alázat. Az a felépülő aki ezekről nem képes, vagy nem akar beszélni és tapasztalatot szerezni, annak komoly esélye van a visszaesésre, vagy szárazivóvá válik. A feldolgozásra és építkezésre mód van akár terápiás kapcsolatban, de úgy vélem azok a legszerencsésebbek, akik tartoznak valamilyen önsegítő/sorstárs felépülő közösségbe. Itt lehetőség teremtődik megosztásra, vagyis saját felépülésükről beszélhetnek olyan közegben, akik szintén végigjárták ezt az utat. Le kell zárni a félelmetes múltat és megélni a jelent, beszélni szükséges nehézségekről, feladatokról, új érzésekről. Az önsegítő közösség olyan, mint egy gyakorló terep, azonban sokkal több ettől, hatalmas erőforrás a felépülő számára. Itt azokkal beszélgethet, akik szintén átmentek hasonló élményen és tud azonosulni mások történeteivel, ami rávilágít saját életére is. A teljes őszinteséggel történő megosztások, saját élmények elmesélése nagyban segítik a hétköznapi életben való működést és a közösség tagjai csoporton kívül is támogatják egymást.

Bárhol is józanodik ki a szenvedélybeteg, bármilyen terápiás ellátásban volt része, ha nem vág a felépülés útjába, akkor megreked, esetleg visszarendeződik. Szerintem a kijózanodás pillanatában csak a jéghegy csúcsa látható, de ami alatta van azt is fel kell tárni, ehhez pedig mindenképpen változni szükséges. Azok a felépülők, akik ezen az úton járnak sokszor újraszületésként élik meg a folyamatot és végtelen hálával beszélnek a változás ajándékairól. 

(Papp Ákos)