Démoni angyalaim emlékére

Sok átlőtt agyvelővel találkoztam féregjárat utamon, akik vérző szellemmel ittak spirituszt, hogy átírják tudatukat és csillagporos betört koponyák lángoltak körülöttem extatikus rockzenére, amikor a mindegy már lényegtelen és kiszámíthatatlan módja Isten létezésének. Végtelen feketelukba zuhanásom során angyalokba ütköztem, ők is meglékelt érzésekkel és törött szárnyakkal próbáltak repülni, miközben spirituális dimenziók átlépéséről álmodoztak és reggel rivotrilt nyomtak magukba, hogy átvészeljék főnökük, vagy szeretőjük tekintetét, aki sörszagot keresett bennük, de nyomát sem találta, így csupán a tág pupillájukat és a lelassult mozdulataikat bámulta idegesen. Láttam a reggeli kétdekás-ivókat, a kis patronosokat, a gyógysöröseket, akik idegesen  néztek körbe megszokott feszült tekintetükkel és zsebükben turkáltak aprópénzt keresve, de csak egy gyűrött véres zárójelentést találtak és egyáltalán nem emlékeztek vajon mikor kerültek bajba, de elolvasni sem volt kedvük. Velük kóboroltam vérző aggyal a végtelen éjszaka után, amikor összegubancoltam minden csillagot és azt hittem én magam vagyok az univerzum és egyáltalán nem értettem a befizetetlen csekkeket, mert annyira fölöslegesnek véltem ezeket a földi dolgokat, hogy azt sem értettem, orvosaim miért nem értik ezt. Ott ültem magam is zombiként a téridőgörbület valamelyik lepukkant krimójában és Gáborral 32 fröccsöt rendeltünk egyszerre, hogy megdöntsük a világalaxis rekordját, mert akkor ez volt a legfontosabb számunkra és ettől reméltünk megvilágosodást. Végtelen tivornyák a rommá dőlt tejútrendszerek között, amikor Istenekké válhattunk néhány órára, hogy aztán összehugyozva ébredhessünk az őrszobán, vagy kijózanítóban ufó társaink között. Ó micsoda lélekkalandok, világmegváltás tervek kerültek fogdára, pszichiátriára, pszichoanalízisbe és elvonók tucatjai közé. Reggeli émelygés, véres köpések a zuhanyzócsempén, bűzös lehelet akár egy letűnt kor árulkodójelei. Telefonbeszélgetések, amikre soha nem emlékeztünk. Bűnbánó fogadalmak és a soha többet esküi, de aztán szokás szerint átadtuk magunkat a szanax, rivo, vodka és sör keverékeinek, hogy megváltsuk magunkat ebből a kibírhatatlan jelenből, ami végtelen orosz rulett, amiben azt hiszem én vagyok a nyerő és mennél több cucc kerül belém, annál megoldhatóbb minden. Micsoda fejlemény, széles perspektívák a kocsmapult előtt, micsoda euforikus mennyország, amikor magam is elhiszem, amit gondolok, és a zuhanás már az első feles után elkezdődik, talán örökké tart, végeláthatatlan dimenzió, amikor a jelen hiánya fel sem tűnik, mert a jövő megváltásán dolgozom. Démoni angyalok, vidám ördögök ülnek a pult előtt, akik gólyaláb magányaikat kikezdte a múlt gyűlölete és a jövőtől való rettegés, de most megoldhatóvá válik minden, jöhet a következő kör és az italos pult tükör csalóka károkozója az egónak. Milyen láthatatlan jeladót szereltek agyukba? Ki ez a démon, ami erőnek-erejével cipeli a pult elé és kényszeríti nyelésre ádámcsutkájukat? Az érzések kapuja tárva-nyitva, amin ki-be járhat a harag és a félelem, jöhetnek az ökölcsapások. Micsoda színes skála, világbirodalmi mindenség lapul ezen a parányi helyen és én csak dédelgetem, hogy növekedjenek. És aki éjszaka egy lopott kakas nyakát tépte le, televérezve a falat és félig tollasan kezdett pörköltet főzni, hogy aztán hajnalban és jóllakottan folytassa a végtelen sörivást valamelyik ócska lebujban, hogy csak ráfigyeljenek, amikor azt énekli, hogy nézz le rám istenem, egy új csillag született, aki aztán békésen összecsuklik a sarokban és sikerekről álmodik, amíg csak fel nem rugdossák őt. Betévedtem az intenzív osztályra is, az agy-halottak közé, ahol félszemmel, félfüllel és félaggyal próbáltam emlékezni, de csak az első fél literig tudtam. Nincs is nagy jelentősége, talán jobb is, ha nem tudom a többit. Aztán ott bolyongtam közöttük valamelyik elvonó után és műanyagflakonból vedeltünk a villamoson, hogy mutassunk valami emberit is állati mivoltunkból, de csak artikuláltunk és a relativitás elméleteit fejtegettünk és elküldtük picsába az összes bkv ellenőrt. Micsoda új megközelítése a káoszelméletnek, de nekünk ez volt a természetes, ilyennek képzeltük a normális társadalmat, magunkat is közéjük sorolva és eszünkbe sem jutott, hogy közben saját vérző agyvelőnket zabájuk fel. Káprázatos világmegözelítés, hazugságaink védőbástyái olyan megingathatatlanok, a lopás indokolt, mert meg kell szerezzük a következő adagot. Aztán holttestek, véres tetemek és húscafatok között is tántorogtam, mint élőhalott a holt halottak között, bár sok különbség nem volt közöttünk, csak én tudtam használni még az anyagot, még ők kényszerűen leálltak és mereven nézték síró anyjukat, gyerekeiket, akik bűntudattal és értetlenül imádkoztak lelki üdvükért. Mennyi ismerős arc. Egyik torzabb, mint a másik, az alkohol, a nikotin és a gyógyszerek mély barázdákat vágtak homlokukba. Talán melléjük költöztem volna magam is, ha Isten egy szemüveges fickó képében meg nem fogja kezemet a Combino villamoson, amikor lelkemig hatolva beláttam, hogy elveszítettem ezt az élet nevezetű játékot, amiben féregjáratom végére értem, ahol vagy beránt végleg a feketeluk, vagy teológiai vita nélkül elhiszem bármilyen Isten létezését és segítségével a magam által teremtett vákuumból kölcsönözhetek energiát, aki képes helyreállítani szétcsúszott agyam értelmét. Vajon a hosszú földi pokol miért nem törte meg egóját zuhanó társaimnak? Miért nem ébredtek fel, mint jómagam? Most csak vergődnek sínpárok között Gáborral közösen, vagy kihunyt csillagként kiszivattyúzott aggyal keringnek a kitudja melyik galaxisban törzsasztalaikat keresve. Végeláthatatlan fájdalma az értelemnek ez a sok elvesztegetett élet, ez a sok elvérzett tudat, ők a démoni angyalok, akik szentté váltak, akikkel csillagűr utazásom során találkoztam és mit tehetnék mást, minthogy örök mementóként, tiszteletem jeléül gránitkőbe vésem eleven történeteiket.   

(Papp Ákos)